Déli ASzC Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola

Déli ASzC Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola

A Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola 2020. július 1-től a Déli Agrárszakképzési Centrum iskolája. Jogelődjét Kecskeméten alapították 2. Cukoripari Technikum néven 1950-ben. Egy év kecskeméti működés után került Kaposvárra, ahol az első évfolyam 1951. szeptember 1-jén indult, és az első végzős évfolyam 1954-ben hagyta el az alma matert. Iskolánk azóta az élelmiszeripari szakképzés megbecsült intézménye a Dél-Dunántúlon. Több mint fél évszázados fennállása óta számos kiváló szakembert adott a hús-, a sütő-, a cukor-, a tej-, a malom- és a cukrász szakmáknak. A kínált képzési formák közül a technikumi képzés, amelynek előnye, hogy az 5 év elvégzése után egyszerre kapnak érettségi bizonyítványt és technikusi oklevelet a tanulók. A technikusi vizsga emelt szintű érettséginek számít, amellyel lehetőség kínálkozik elhelyezkedni a munkaerőpiacon vagy továbbtanulni az adott szakirányban. Iskolánkban az élelmiszeripari mellett több évtizedes múltra tekint vissza a környezetvédelmi képzés is. A környezetvédelmi technikus képzés tanulói az iskolai elméleti tanórák mellett a terepi vizsgálatokban is részt tudnak venni hordozható környezetvédelmi mérőeszközökkel, műszerekkel, speciális felszerelésekkel. Az iskolai gyakorlóhelyek, tanműhelyek, laboratóriumok, szaktantermek a húsipari, édesipari, sütő és környezetvédelmi munkaterületeken is korszerű berendezésekkel, eszközökkel felszereltek, ahol a szakma mesterei oktatják a tanulókat. Az iskola jó adottságokkal rendelkezik a környezetvédelmi terepi vizsgálatok lebonyolításához is hordozható mérőeszközökkel, műszerekkel, mérőberendezésekkel. A képzés jellegéből adódóan nagy hangsúlyt kap a szakmai oktatás, ezért fontos, hogy megfelelően felszerelt szakmai tantermek is legyenek. Iskolánkban a képzési struktúrának megfelelően kerültek kialakításra a szaktantermek is: húsipari tanterem, sütőipari tanterem, szakmai tanterem, pék-cukrász tanterem, technikus képzés tantermei. A szakmai tantermek mindegyike projektorral és interaktív táblával felszerelt. Az elméleti órák mellett az iskolában, tanórai keretek között szaktantermekben kerül sor a szakmai alapozó jellegű gyakorlatokra, valamint – különösen a technikusképzés esetében – a laboratóriumi gyakorlatokra. A gyakorlati képzést segíti az iskola saját: környezetvédelmi laboratóriuma, szakmai alapozó laboratóriuma, élelmiszeripari laboratóriuma, mérőszobája (műszeres laboratóriuma). A szakmai képzésben jól felszerelt tanműhelyeinkben az iskola épületében lehetőség van a szakmai gyakorlatok lebonyolítására. Tanműhelyeink megfelelnek a HACCP előírásainak: sütőipari tanműhely, édesipari tanműhely. Tanulóink rendszeresen, eredményesen vesznek részt a szakmai versenyeken. Példaszerűen megoldott a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése, így látás-, hallássérült tanulók is szerezhetnek szakmát. A tehetséggondozást arra hivatott és elkötelezett tanárok végzik. Az iskolai könyvtár az oktató-nevelő munka eszköztára, szellemi bázisa. Megtalálhatók a középiskolákban megszokott kötelező, vagy ajánlott jellegű szépirodalmi és szakirodalmi kötetek, különös tekintettel az iskolában oktatott szaktantárgyakra az élelmiszeripari és környezetvédelmi területen. A könyvtárban nyílik lehetőség a diákok számára –főleg a tanítás utáni időszakban, esetleg egy-egy lyukasóra esetén – ingyenes internethasználatra is. Az iskola zárt és szabadtéren is kiváló lehetőséget biztosít a sportolásra, az egészséges kikapcsolódásra. Fedett sportpályánk kosárlabda és röplabdapálya felfestéssel van ellátva, kosárlabdapalánkkal, röplabdahálóval. Szükség esetén két térrészre osztható egy leengedhető választófüggöny segítségével. A szabadtéri pálya alkalmas a fent említett labdajátékok mellett kézilabda, kispályás futball vagy akár teniszezés céljára is. A fedett tornacsarnok csúszásmentes linóleum, a kültéri tornapálya modern gumiborítású. Az iskolában lehetőség van továbbá asztaliteniszezni is, valamint kondicionáló edzőterem is várja a sportolni vágyó diákokat. Az iskola könnyen megközelíthető helyen, Kaposvár belvárosában, felújított, modern épületben várja az élelmiszeripar, illetve a környezetvédelem iránt érdeklődő fiatalokat, s idősebbeket egyaránt.
Elérhetőségek
Cím:
7400 Kaposvár, Baross G. u. 19.
Telefon:
+36 82/312-177
Weboldal:
da-kinizsi.www.intezmeny.edir.huAz intézményben oktatott szakmák
Tovább az intézmény honlapjára
További képzési lehetőségek és információk tanulóinknak és érdeklődőknek!