Galéria
Déli ASzC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
- 2024. január 18.|Erdélyi Tamás
Iskolánk Lengyelen, Tolna és Baranya vármegye határán található. A lengyeli Mezőgazdasági Középiskola 1946-ban kezdte meg működését a gróf Apponyi Sándor által a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyott kastélyban. Az alapítók azzal a céllal indították a képzést, hogy a vidéki, jó képességű, nehéz sorsú fiataloknak tanulási lehetőséget biztosítsanak. Ez a cél napjainkban intézményünk fő célkitűzése.
Iskolánk jelmondata: „Minden ember tehetséges valamiben!” Ezt és a tanulók érdekeit mindenkor szem előtt tartva családias hangulatban folyik a munka. Támogatunk minden diákot, aki szakmát, érettségit – vagy akár mindkettőt – szeretne szerezni.
A gyakorlati képzés a 7 hektáros kertészetben, és a 130 hektárnyi szántó területen folyik. A kistermelői élelmiszer-előállító tanulók az iskola két tankonyháján illetve tanszállóján végzik gyakorlatukat. A gépész tanulók számára tanműhelyek állnak rendelkezésre, hogy az oktatás zavartalanul, magas színvonalon folyhasson. A gépész diákok bizonyítványához szükséges a T kategóriás jogosítvány megléte. Iskolánknak saját autósiskolája van, ahol kedvezményesen szerezhető meg a jogosítvány. Az elméleti oktatás online folyik (melyet a tanulók az iskolában/kollégiumban is gyakorolnak), a gyakorlati oktatás Tamásiban folyik. A T kategóriás gyakorlati oktatás színvonalasabb működéshez az idei tanév elején az Agrárminisztérium támogatásával iskolánk egy új Steyr traktorral gazdagodott. Ezáltal a diákok egy korszerű járművel sajátíthatják el a vezetés tudományát.
Vidéki iskola révén nagy hangsúly fekszik kollégiumunkra, hisz távolabbi településekről is sok tanulónk van. 110 férőhelyes kollégiumunk 2017-ben teljesen megújult. Korszerű, új nyílászárók, és homlokzati szigetelés került a 3 szintes épületre. Megtalálható benne több szilenciumos terem, kondi terem, számítástechnikai terem, tv és biliárd szoba, mellyel igyekszünk a tanulóink kényelmét szolgálni. A kollégium épülete mindössze 2 perc sétára található az iskola, és az ebédlő épületétől, így az étkezés a konyha étteremében zajlik.
A tanulás mellett szabadidős tevékenységeket is szervezünk. Sportpályáinkon és tornatermünkben különböző labdajátékokat (foci, kosárlabda, kézilabda és röplabda, ping-pong) játszhatnak tanulóink, hetente uszodába visszük őket az iskola buszával. Rendszeresen szervezünk szakmai és tanulmányi kirándulásokat, vetélkedőket. Folyamatosan és rendszeresen korrepetálunk, részt veszünk megyei és országos versenyeken. Tanulóink minden évben kitűnnek a szakmunkásversenyeken, és szinte minden évben jeles bizonyítvánnyal térnek haza.
Iskolánk saját konyhát üzemeltet, ezzel biztosítva a kollégisták, a menzai étkezést igénylők, a dolgozók és a vendégek étkezését.
Az elméleti oktatást a tanügyi épületben tartjuk, mely egy helyszínen van a kastéllyal és az étteremmel, az egészet egy 22 hektáros park öleli körül. Ezáltal nagyon szép, nyugodt környezetben tölthetjük mindennapjainkat.
Látásmódunk környezettudatos, igényesek vagyunk környezetünkre. Minden évben részt veszünk a „Te Szedd” akcióban, összegyűjtjük a környék elektronikus hulladékait és időnként elszállíttatjuk. Minden évben friss facsemetéket ültetünk a parkban a diákok segítségével. Iskolánk 2012-ben elnyerte az Örökös Ökoiskola címet, melyhez igyekszünk méltók lenni.
Ha a mezőgazdaság iránt érdeklődsz és egy olyan iskolában szeretnél tanulni, ahol szeretettel várnak, a diákéveid alatt gondoskodással támogatnak, akkor jelentkezz hozzánk, „Legyél Te is Apponyis!”
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_2_0d5f718eca.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_12_67183dbe89.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_16_57efa7e35e.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_8_dc52569ad8.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_6_6afc57efc7.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_32_4f1d0d91b2.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_36_77df2601fe.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_20_82cf55fa98.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_34_0f126b5fa0.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_33_be4bbc6685.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_23_0d0a6ce8a5.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_13_117c09140f.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_24_28d49943f3.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_22_aa4308687a.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_9_7bb0aff0b2.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_19_7af76a9f86.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_4_325bbf82c9.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_10_56c95f44eb.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_35_1a69ca8876.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_14_e5371e526a.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_7_4cf678a43c.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_1_e9ef989dc2.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_17_864d38b5bb.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_21_7d5624aab2.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_5_79040df89d.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_31_c20dc7e441.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_15_35e952d311.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_25_de3acd24f7.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_27_21c89fca78.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_3_201a4fca9d.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_11_21afd25eda.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_26_4f9145a931.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_30_f3be4bafcd.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_18_da2b93e96d.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_29_f577ed8986.jpg&w=3840&q=75)
![](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fcms.delia.szc.edir.hu%2Fuploads%2Fsmall_RG_20231024_28_e25de715ca.jpg&w=3840&q=75)